srpskimagyar
Share


Prozak II

A Proza(k)-program során, városunkban, minden hónapban írók olvassák fel antidepresszáns hatású prózáikat illetve verseiket. A felolvasásokra a hagyományoktól némileg eltérően a Bash-ház alagsorában kerül sor, ahol kortárs szerzők legújabb köteteikből, vagy épp kézirataikból olvasnak fel. A második összejövetelre 2010. február 15-én kerül sor, este 19, 30 órai kezdettel. Az esten alkalmunk lesz megismerni Zvonko Karanović niši, illetve Đoređe Kuburić, szabadkai írókat, moderátorként az esetet pedig Slobodan Vladušić vezeti majd.

 

 

 

 

 

Zvonko Karanović 1959-ben született Nišben.

Írásmódja a beat irodalom, film és pop kultúra tapasztalatain alapul. Tizenhárom éven át vezetett egy zeneszaküzletet, de ebből nem gazdagodott meg. Évek óta az urbánus kultúrszféra kultikus, underground költője. Önmagát marginális íróként aposztrofálja, annak ellenére, hogy a közösségi-történelmi diskurzus beemelte már az irodalmi főáramba. Kötetei nem a külső szép világot jelenítik meg, hanem a benső homály útjaira vezetnek.

Eddig megjelent kötetei: Versek: Blitzkrieg (1990), Ezüst hullámlovas (1991), Anyás melankólia (1996), Extravagancia (1997), Sötét magisztrátus (2001), Neonkutyák (2001), Vetkőzés (2004). Regények: A nullánál több (2004), Négy fal és a város (2006).

 

Đorđe Kuburić 1958. április 29-én született Péterrévén.

1983-ban diplomált az Újvidéki Bölcseszettudományi Egyetemen – Jugoszláv és általános irodalom szakon. Tagja volt a To jest és a Polja szerkesztőségének, jelenleg pedig a Rukovet című folyóirat szerkesztője. Kötetei: Magaslati pont (1988), Költemény légüres térben (1990), Piszkos mag (1992), Gradovnik (1997), Éjszakai madár képeslapjai (2002) és Miért szeretem a whiskeyt (2006).

 


 

 

 

 

 

 


 
Sitemap Sitemap: Címoldal

ELÉRHETŐSÉGEK

IFJÚSÁGI KULTURÁLIS ALAPÍTVÁNY - SZABADKA