IMPROV KOLEKTIV
Az Improv Kolektív Zenei Műhely, a zenészek első ilyen jeleggű műhelye Szerbiában, amelyre Palicson, az Elizabeth villában, március 22.-e és 26.-a között kerül majd sor.
A Zenei Műhely egy egyedülálló program, amely lehetővé teszi a művészek számára, hogy egy helyen – minden technikai feltétellel, és hangszerrel, illetve a program megvalósítását elősegítő koordinátorral ellátva – alkossanak, és kicseréljék egymás között zenei elképzeléseiket.
Koncert: március 26., Kosztolányi Dezső színház, 19.30, belépés ingyenes.
Zenészek: Jasna Jovićević, Vasil Hadžimanov, David Yengibarjan, Filip Krumes, Milan Pavković i Srđan Ivanović.
2010. március 26., Szabadka

a koncert hangfelvétele
A Zenei Műhely koncepciója, hogy a kortárs-kreatív művészi formának tekinthető improvizációs zene segítségével hozzon létre bizonyos kölcsönhatást az egyes zenészek, illetve a különböző végletek között és ezáltal mutassa be a közönség számára, annak lehetőségét, hogy e fúzión keresztül létrejövő újfajta formák összeköttetésben állnak a különféle zenei hagyományokkal.
Az Improv Kolektív Zenei Műhely résztvevőinek feladta, hogy a Palicson való ötnapos tartózkodásuk ideje alatt komponáljanak, hangszereljenek és begyakorolják a fentiekben említett, eredeti módon elkészülő zenei repertoárt, és, hogy azt koncert formájában közönség elé vigyék Szabadkán. A Zenei Műhely munkájára meghívott művészek ismert és elismert zenészek, gazdak zenei, művészeti tapasztalatokkal felvértezett előadók szülőhazájukban és a nemzetkzöi zenei színtéren egyaránt, illetve zeneoktatókként is működnek, szintén memzetközi szinten, különféle felsőoktatási intézményekben, műhelyekben és nyári iskolákban egyaránt. Ez a zeneszerő-improvizáló csoport továbbá kész lesz mindenféle, az érdeklődő közönséggel való együttműködésre is. Erre a célra rendelkezésre áll majd egy külön helyiség, a hangszerekkel való ismerkedéshez, az érdeklődő közönséggel való találkozásokhoz, és a közönség előtt folyó, rövid műhelymunkákhoz, és beszélgetésekhez.
A záró koncertre március 26-án a Kosztolányi Dezső Színházban kerül majd sor, 19, 30 órai kezdettel. A koncert után egy nyitott műhelymunkára is sor kerül, amelybe a közönség is bekapcsolódhat, talkálkozhat és beszélgethet a projektumban résztvevő zenészekkel, illetve az érdeklődők feltehetik a megvalósult műhelymunkával kapcsolatos kérdéseiket is.
A koncertre való belépés ingyenes!
Az Improv Kolektív Zenei Műhely szervezői az Artrust Polgárok Egyesülete és a FOKUS Alapítvány.
Zenészek:

Jasna Jovićević (Szerbia)– szakszofon, zeneszerzés
Szabadkai születésű, a magyarországi, budepesti székhelyű Liszt Ferenc Zeneakadámián szerzett diplomát, majd a torontói Jork Egyetemen magisztrált. Tanulmányokat folytatott az Egyesült Államokban, Brazíliában és Ausztriában. A milánói Etnozenei Nmezetközi Verseny fődíjasa, a ljubljanai Balkan Art Fesztivál másoddíjasa, illetve a magyrországi jazz-zeneszerző és –hangszerelő verseny harmadik díjasa. Jasna Jovićević volt az egyik jelöltje azoknak, akik 2005-ben Szerbia és Montenegrót képviselték a Nápolyban megrendezett XII. Fiatal Kortárs Európai Alkotók Biennáléján. Hat hónapos tanulmányúton volt New Yorkban és San Franciscóban. 2008-ban jelentette meg első, debütáló albumát Invented Reality címmel, amely eredeti kompozíciókat tartalmaz. Egy éve tért vissza Szerbiába, ahol jelenleg a környezetért kiálló a ”Kreatív újrahasznosítás” és a ”12 tonna zene” elnevezésű művészeti projektumokat vezeti. Aktív tagja a hazai és a külföldi jazz szférának. Valamint kezdeményezője és vezetője az Improv Kolektív Zenei Műhelynek.
www.myspace.com/jasnajazz
Vasil Hadžimanov (Szerbia) – billentyűk, zeneszerzés
A bostoni Berkeley Zeneakadémián szerzett diplomát. A Vasil Hadžimanov együttes vezetője, amely már négy albumot jelentett meg. Debütáló albuma elnyerte a 2002-es Beovízió díját, illetve a Kafanki című albuma elnyerte a Sunčane skale Fesztivál díját, mint a 2003-ban megjelentetett legjobb hangszeres album. 2005-ben az együttes a Balkán zeneiséget képviselte az Expo 2005 elnevezésű, nagyszabású világfesztiválon, a Japánban található Aichiben. Nemrég jelent meg utolsó albumuk Života mi címmel. Vasil a legkülönfélébb felállásokban zenél, hazai és külföldi művészekkel egyaránt.
www.vhb.com
David Yengibarjan (Örményország - Magyarország) - harmonika, zeneszerzés
Az örmény származású David Yengibarjan 1976-ban született Jerevánban, zenész családban nőtt fel, kilencévesen lett a Jereváni Zeneiskola növendéke, tízévesen kezdett el tangóharmonikázni. 1995-től Magyarországon folytatta zenei tanulmányait, ahol mára az egyik legkeresettebb fiatal jazz- és világzenei előadóvá és zeneszerzővé vált. Népzenei ihletésű, egyedi zenei világának fő inspirációs forrása az örmény zenei hagyomány, az európai és amerikai jazz és improvizatív zene, és az argentín tangó. 1999-ben alakította meg saját zenekarát, amelynek jelenleg állandó tagjai Egri János bőgős és Botos József gitáros. Számos film- és színházi zenét is írt és játszott.
Filip Krumes (Szerbia) - hegedű, zeneszerzés
A Belgrádi Zeneakadémián illetve Belgiumban az Antwerpeni Royal Konzervatórimban szerzett diplomát. Tagja volt a Balkan Music Club együttesnek, a Hazarsnal és a Turn Around Band-nek. Jelenleg tagja a Belo platno, Shira U’tfila i Gypsz Jazz Hot Club zenekaroknak. Tagja a pancsovai kulturális-művészeti projektum bizottságának és a szerbiai Asocijacije gudača kezdeményezője. Filip együttműködött számos művésszel, különféle zenei irányzatokkal érintkezett Szerbia egész területén, a volt Jugoszláviában és egész Európában egyaránt. Azon kívül, hogy zenekart vezet, hangszerel és zenét szerez, húros hangszereket is épít, készít. A legjobb filmzenéért járó díj, és az amszterdami IJMF - a legjobb világzenei együttesnek kijáró díj tulajdonosa.
Milan Pavković (Szerbia) - nagybőgő
A Grazi Jazz Akadémián, 2004-ben diplomált. Azóta, zenei karrierjének ideje alatt számos jazz és egyéb zenei fesztiválon mutatkozott be, és számtalan, ismert zeneművésszel dolgozott együtt (Stjepko Gut, Duško Gojković, Fritz Pauer, Renato Chico, Dave Gibson, John Hollenbeck, Wayne Darling, Ljubiša Pavković, Ehud Asheri, Robert Hauber, Jean cartier, Rambo Amadeus, Ivan Aleksijević, Marko Đorđević, Vik Fogel, Uli Renert, Goran Potić, Sava Miletić, Dušan Novakov, Vladimir Kostadinović, Aleksandar Bahun,Vasil Hadžimanov, Jelena Revisin, Aleksandar Jacimović, Maks Kočetov, Ed Neumeister, Karl Razerés sokan mások). 2006 óta Belgrádban él, ahol közreműködött néhány cd-album anyagának elkészítésén (Happy Guitar Trio, Vladimir Krnetić Sweet Love-ja, Belgrádi Jazz Trio és Jazz Connection Band). Jelenleg több felállásban zenél. A szerbiai jazz színtér aktív tagja.
Srđan Ivanović - (dobok) NL-BH
Édesapja Vojislav, az ex-YU gitárosok egyik legismertebbike fordítota figyelmét a zene szeretete felé. A háború viharai Szarajevóból Görögországba késztették, onnan pedig Hollandiába, ahol az akadémiai környezet lehetővé tett számára számos ismeretséget, és barátság kialakulását, így 2008-ban megalakította a Blazin’ Quartet nevű együttest. A Dutch Jazz Competition elnevezésű neves pályázaton elnyerték a legjobb együttesnek járó kitüntetést, amely utat nyitott számukra, hogy elkészítsék első albumukat, a Finding A Way-t (Challenge Records, 2009), amelyért lázasan izgulhatott a köznség, az Európai Műsorsugárzók Uniója jazz versenyének döntő estéjén. 2008-ban a Holland Casino Jazz&Pop Award verseny nyertesei voltak, ahol Ivanović 2009-ben megismételte győzelmét, immár a Aleksandra Grujić trio tagjaként.




