A FOKUS A MIKSER FESZTIVÁLON
Szombaton, 2010. május 29-én a Fokus Alapítvány kulturmenedzserei bemutatták az Alapítvány munkáját, az idén második alkalommal megrendezásre kerülő Mikser Fesztiválon, Belgrádban. A Fesztivál helyszíne egy rendkívül inspiráló környezetben, egy Malomipari komplexum területén zajlott. A kiállítások a hatalmas silók belsejében, indusztriális környezetben kerültek közönség elé, a silók külső, hatalmas falaira pedig éjszakánkét a meghívott vendégek, illetve kiállítók munkái, valamint animációs filmek voltak vetítve, kihasználva a tér adottságait és eljátszva a silók formájával is. A hivatásos művészek kiállított alkotásain kívül, megtalálhattuk a fiatal, nem hivatásos képzőművészeti termékeket, a dizájntermékeket, a bútoroktól a cipőig, belehallgathattunk konferenciákba, kerekasztal beszélgetésekbe, koncertekbe...
A Fesztivál szervezői az interneten keresztül találtak rá a FOKUS Alapítvány weboldalára, és mivel betekintést nyerhettek programjainkba, meghívtak minket, hogy prezentáljuk alapítványunkat a PECHA KUCHA NIGHT elnevezésű program keretein belül, ahol a Fokus alapítvány a következő egyesületekkel együtt mutatkozott be:
StudioPlusTwo, architecture and design practice
www.studioplustwo.com
Supernatural, eco movement
www.supernaturalfest.com
Asobi, creative consultancy
www.asobi.si
Erdészeti Egyetem hallgatói, BELGRÁDI EGYETEM
www.universityofbelgrade.blogspot.com
TKV, street art
Im.Architectur, architecture & identity consulting
www.imarchitektur.com
Restart, video production
www.restarted.hr
Fokus, Ijúsági Alapítvány
www.fokus-su.rs
Boris Bogdanovic, ceramic art
Dah Teatar, Research Centre
www.dahteatarcentar.com
Milan Janic, HOME-SWEET-HOME project
www.home-sweet-home.org
A Fokus Alapítvány a jelenlevők között szétosztott néhány nyomtatott és audio kiadványt is.
A Fesztivál programjáról bővebben itt: www.mikser.rs




